A közép-amerikai állam első vasútvonalát – amerikai segítséggel – 1880-ban nyitották meg, az ezt követő évtizedekben
pedig a nicaraguai vasúthálózat szépen-lassan fejlődött és gyarapodott.
A csúcson (1993-ban) 373 kilométer hosszú hálózat (amelynek nagy része 1067 mm-es nyomtávolságú volt) a 20. század
középső harmadában a vasút elsősorban az ültetvényeken megtermelt banánszállítmányok kikötőkbe juttatására szolgált.
A nicaraguai vasúthálózat a fénykorában sem érte el a 400 kilométer hosszúságot, és elsősorban az ország nyugati,
sűrűbben lakott részén működött. (forrás: Wikipedia)
A nicaraguai vasút koporsójába a legnagyobb szöget az ország első női elnöke, Violeta Chamorro asszony 1993-as döntése
verte be, amelynek értelmében a hálózat nagy részét felszámolták, a vasúti síneket meg eladták ócskavasnak.
Az utolsó, hat kilométeres szakaszt 2001 szeptemberében zárták be, azóta Nicaragua vasútmentes országnak számít –
mindössze itt-ott maradt hírmondónak egy-két vasútállomás, hirdetve a régi korok megkopott dicsőségét.