Top 10 leghihetetlenebb monorail.
10 Walt Disney World (Disney Világ) monorail rendszer.
Valószínűleg a leghíresebb egysínű vasúti közlekedési rendszer a világon, a Walt Disney monorail Floridában volt az első, amit 1971-ben nyitottak meg. Ezt követték a bővítések 1982-ben és az 1990-es években. Ma már 14.7 mérföldre (23.5 km) terjed ki, és a 7 állomása kiszolgálja az Epcot-ot a Mágikus (Varázslatos) Királyságot, és 3 üdülőhelyet. 12 hat-kocsis vonat van, melyek mindegyike 203 láb (61.87 m) hosszú, és 10.5 láb (3.2 m) magas, és 7.000 embert szállítanak minden irányban, minden órában, ami összesen több mint 150.000 vendég minden nap.
A vonat elérheti a 40 mérföld/óra (64 km/h) maximális sebességet, és a teljes rendszer automatizált, vonatvezetőkkel az első fülkében, hogy kéznél legyenek vészhelyzet esetén. A 12 vonat mind beazonosítható a saját színeik alapján, mint pl. piros, korall, ezüst, és őszibarack, és gyakran tematizálva van a legújabb Disney témákkal, mint pl. a Tron Toy 4. Történet, és a Hihetetlenek. A Disney Világ monorail rendszere a harmadik legtöbbet használt monorail a világon, és gyakran hivatkoznak rá, mint bizonyíték, hogy más helyek is lássák, hogy az ilyen közlekedési hálózatok sikeresek lehetnek.
9 A „repülő” panda vonal
A repülő panda vonal nevet adták egy függő monorail-nek Chengdu városban, nyugat Kínában. A város híres a panda szentélyéről (menedékhelyéről) és tenyésztő programjáról, ezért hogy kihasználják ezt, a vonatok mind úgy lettek tervezve, hogy panda mackóknak nézzenek ki. A hálózatot úgy tervezték, hogy segítse a turisták utazását a szórakoztató helyek közt a városban, és a költség töredékéért építették meg, mint amibe egy földalatti kerülne. A vágány alig több mint 7 mérföld (11.2 km), és mindegyik vonat 50 mérföld/h (80 km/h) sebességgel közlekedik, 500 utassal a két alumínium kocsiban. A kocsik betáplálása a vágány mentén lítium akkumulátorokkal történik, amik újra töltődnek, amikor a vonatok elérnek egy állomást. Mivel egy teljesen automatizált hálózat, nincsenek vezetők a fedélzeten, és a vonalat főleg a helyi közút hálózat felett építették, hogy a rendelkezésre-álló helyet a legjobban kihasználják.
8 A Wuppertal-i monorail függővasút
A függő monorail Wuppertal városában, Németország, a világ legrégibb villamos meghajtású függő vasútja, és először több mint 120 évvel ezelőtt állt üzembe. A függővasút, ami Schwebebahn-ként ismert, a város egyik meghatározó jellegzetessége, és több mint 85.000 utast szállít naponta a 8 mérföldes (12.8 km) útvonalán. A 20 állomásnak mind egyedülálló tervezése van, mint pl. az „üvegszerű kulcs” állomás, és a híd Art Nouevau (Új Művészet) tervezése. Számos hírverés történt e monorailről az évek során, tartalmazva a legbizarrabb történeteket, amik valaha is megtörténtek a tömegközlekedésben. 1950 júliusában egy 3 éves elefántot, aki a városban tartózkodott egy vándorcirkusz részeként, felraktak a 13-as kocsiba, újságírók és a rajongók egy csoportjával együtt. Hamarosan világossá vált, hogy az elefánt, nem érezte kényelmesnek a tolongást, és felállt először egy fapadra, ami összetört a súlya alatt, aztán megtámadta a kocsi oldalát, áttört rajta, és leesett mintegy 40 láb (12 m) mélységbe a lenti (Wupper) folyóba. Szerencsére csak kisebb zúzódást szenvedett. Emiatt az incidens (kellemetlen esemény) miatt van, hogy a bíróság ragaszkodott ahhoz, hogy az egyetlen állat, ami megengedett a monorail-en, a rendőr kutya és a vakvezető kutya. Egy szabály, ami emlékeztet arra a napra.
Kiegészítés: a wuppertali függővasútról (Schwebebahn) egy jó kis film van a blogban a Tim Traveller könyvtárban.
7 Mumbai monorail
A Mumbai monorail a hatodik legnagyobb monorail rendszer a világon, és 2014-ben kezdett üzemelni. Lefed egy 12.14 mérföld (19.424 km) hosszat, és 4 db négy-kocsis vonata van, amik 20-50 mérföld/h (32-80 km/h) sebességgel közlekednek. A teljesen felemelt vasútvonal összeköt 17 állomást Jacob Circle (Dél Mumbai-ban) és a város keleti része között. Két szakaszban nyitották meg. Miközben van egy elméleti kapacitása (egészen 300.000 utasig naponta) mégsem volt olyan sikeres, mint kezdetben remélték. Néhány becslés azt sugallja, hogy a valós adat közelebb van a 18.000 utashoz naponta. Ezért az eredeti terv, hogy hat további vonalat építenek, több mint 2.5 milliárd dollárért (900 mrd. Ft) polcokra került, és a közlekedési hatóságok elkezdtek más megoldásokat keresni.
Ha mégis utazni akarsz a monorail által lefedett városrészek között, nincs jobb megoldás, mint ezzel utazni, és elkerülni a torlódást egy vonattal, ami 45 percenként hagy el minden egyes állomást. (45 percenként jár).
Mielőtt továbbmegyünk, biztosan iratkozz fel a top 5-re a bejelentkezéssel.
6 KL (Kuala Lumpur) monorail
A KL monorail-t eredetileg „Embert szállító gyors közlekedési vonal”-nak hívták. A Kuala Lumpur monorail
összeköt 11 emeltszintű állomást a város közlekedési csomópontjai, a központi biznisz kerület, és egy végállomás között a másik oldalon. A vonal 5.3 mérföld (8.48 km) hosszú, és majdnem 3500 utast szállít óránként mindkét irányban. Mindegyik két-kocsis vonat 50 mérföld/h sebességgel haladhat, és 240 utas számára van hely benne. A vonatok egyenáramot kapnak a sínből a motorok számára, de képesek félórát üzemelni áramszünet esetén is. Ezt a monorailt döntően arra tervezték, hogy gond nélkül illeszkedjen a város többi tömegközlekedési hálózatához. Így létfontosságú útvonallá vált a helyiek és turisták számára az általa kiszolgált állomások között.
5 Sentosa expressz
[Üdülőhely Világ]
A Sentosa Expresszel az egyik legkönnyebb mód utazni Sentosa szigetén, és Szingapúr területén. 2006-ban nyitották meg, és 4 állomást szolgál ki az 1.3 mérföld (2.08 km). Hét vonat van, öt mindig üzemel, és kb. 8 percbe telik az út az egyik végállomástól a másikig. Ez azt jelenti, hogy mindegyik állomásról minden harmadik percben van egy vonat, és a hálózat el tud szállítani 4000 embert óránként, mindegyik irányba. Ez ténylegesen a második monorail rendszer, ami megépült a szigeten, és a technológia a tömegközlekedés javasolt eszköze, a viszonylag kis rázkódás miatt, amit a terep szinten lévő szerkezetekben okoz. A Sentosa monorail az utazás fő eszköze volt 1982 és 2005 között, de leszerelték, mert tönkrement, és lecserélték az új, modern Sentosa expresszel.
4 Chiba (Csiba) városi monorail
Az 1980-as években Chiba város Japánban súlyos forgalmi dugóktól szenvedett a közútjain. A várostervezők előálltak egy radikális megoldással, amivel a világ leghosszabb monorail rendszerévé vált, több mint két évtizedre. 18 állomás van a 9.04 mérföld (14.46 km) hosszú vágány mentén, és a két vonal között a hálózat több mint 45.000 utast szállít naponta. Nem csak egy hatékony módja a közlekedésnek, hanem egyedüli látványt is kínál a város felett, és lehetővé teszi a látnivalók megtekintését a magasból. Mostanában tervek vannak a lehetséges meghosszabbításokra, és esetleg egy nap visszanyeri a „koronáját” leghosszabb monorailként a világon.
3 Sao Paulo 15-ös vonal
Sao Paulo 15-ös vonala az első tömegközlekedési monorail volt, ami megépült Dél Amerikában, a város egy tágabb közlekedési rendszere részeként. Jelenleg a vonal 4.7 mérföld (7.52 km) hosszú, hét állomással Villa Prudente és Gardena Alto között, de nagyratörő tervek vannak a kibővítésére további 12 mérfölddel (19.2 km), 11 másik állomással. Ennek befejezését 2021-re ütemezik. A vonal 40.000 utast tud szállítani mindegyik irányba óránként, és amikor a bővítést befejezik, le fogja csökkenteni az ingázási időt a két végpont között két óráról csak 50 percre. A rendszert a Bombardier tervezte, és a flotta 54 db 7 kocsis vonatból áll, amik elérhetik az 50 mérföld/h (80 km/h) sebességet. Minden egyes vonat 1.000 utast tud szállítani, és elsőként a világon, jellemzője a kocsikon belüli átjárási lehetőség, hogy lehetővé tegyék az emberek számára a szabad mozgást a vonatban.
2 Utazzunk egy metró vonalon
A 3-as számú metróvonal Daegu (Tegu) dél-koreai városban egy 14.88 mérföld (23.8 km) hosszú monorail, ami összeköti a város észak-nyugati és dél-keleti részeit. 30 állomás van a vonalon, és speciálisan megépített hidak, hogy keresztezzék a Geumho folyót, és a Sincheon folyót, és évi 84 millió utas szállítására tervezték.
„Égi Vasútként” is ismert. 28 Hitachi által gyártott vonat van szolgálatban, amik 50 mérföld/h (80 km/h) sebességgel tudnak közlekedni. A biztonság elöl járt a tervezésben, és annak ellenére, hogy a vonatok vezetőnélküliek, jellemzőek rá a locsoló tűzoltó berendezések és a spirál surrantók az evakuáláshoz vészhelyzet esetén.
Az üzemeltetők tisztában voltak a magánéleti aggodalmakkal a lakószomszédságban, és ennek megoldására olyan ablakokat építettek be, amik folyadék kristályt tartalmaznak, és átlátszatlanná válnak, amikor a vonatok belépnek bizonyos területekre, hogy megakadályozzák, hogy az utasok belessenek az épületekbe.
Vannak tervek a vonal további kiterjesztésére 2031-re, és ez az egyedi monorail továbbfejlődik (lépésről lépésre).
2 Chongqing (Csungking) 2-es vonal
A Csungking-i 2-es vonal 2004-ben nyílt meg és jelenleg ez a leghosszabb üzemben lévő monorail a világon.
25 állomást szolgál ki 18.6 mérföld (29.76 km) hosszú vágányon, és több mint 234.000 utast szállít naponta. Ez volt az első nehéz monorail vonal, ami Kínában épült, és híres néhány szokatlan tervezési döntésről, hogy áthaladhasson a bonyolult terepen. A CBS állomás vágánya például áthalad egy 19 emeletes lakóépületen, és az állomás maga a 6.-8. emeleten van. A bevezetése óta a vonal a mindennapi élet szerves részévé vált e városban, ami a világ egyik legnagyobb városa. Ez egy bizonyíték arra, hogy az egysínű vasutak többet jelenthetnek, mint csak egy újdonság, és döntő módja lehet a közlekedésnek, különösen olyan helyeken, ahol más közlekedési hálózatokat megépíteni rendkívül drága.
[Top 5]
Itt iratkozz fel a top 5-re, további filmekért, és nézd meg néhány más népszerű videónkat.