Ez az ismertető eltér a tőlem szokásos bejegyzésektől, mert saját utazásunk észrevételeit adom most közre, hogy hasznos információkkal kedvet csináljak ezen hosszú vonatos utazáshoz.
A fő úti célunk párommal Tarnow és Przemysl városok megtekintése volt, mivel Tarnowban született Bem József, és Przemysl erődrendszerét az I. világháborúban magyar katonák is védték. Hogy miért is érdekesek ezek, arról a bejegyzés végén részletesebb információ is található.
Az utazásunk 2024. június 19.-23. között valósult meg. Az út hossza a MÁV nemzetközi menetrendje szerint 2 x 873 km.
Przemysl-be a Cracovia expressz megy közvetlen kocsikkal, mely vonat 8:12-kor indul és 19:45-kor ér Przemysl-be. Ilyen hosszú ideig nem kellemes vonaton ülni, ezért beterveztünk két megszakítást, szállással odafelé (Katowice és Tarnow) és visszafelé is (Ostrava és Prerov), hogy egyszerre 6 óránál többet ne üljünk vonaton. Hat óra pedig, simán eltelik, kibámulással az ablakon, evés-ivással, rejtvénnyel, kártyával, beszélgetéssel, egy jó könyvvel, vagy telefon nézegetéssel.
Az utazáshoz a szlovák és cseh szakaszra szabadjegyet, a lengyel szakaszra FIP igazolvánnyal félárújegyeket kaptunk. Régi sérelmem, hogy a sokszor hangoztatott nagy lengyel-magyar barátság ellenére, a két vasút miért nem tudott megegyezni, hogy a nyugdíjas vasutasok szabadjegyet kapjanak házastárssal együtt, miközben a portugál, olasz, és holland vasút is megadja a szabadjegyet.
Így már Budapesten megvettük a lengyel szakaszra Katowicéig a félárú jegyeinket.
A helyjegyeket illetően, egész úton nem volt kötelező, se az EC se az IC vonatokra, de ha biztosan ülni akarunk, akkor nem árt, ha van helyjegyünk.
A lengyel szakaszra azonban nem tudtak helyjegyet adni. Nem sikerült megoldaniuk a számítógépben.
Ugyanez volt a helyzet visszafelé is Przemyslben. Ott sem tudták megoldani Ostraváig a helyjegyet, így ötször is át kellett ülnünk másik székekre, mert jöttek utasok helyjeggyel.
A Lengyelországon belül vett jegyeink (Katowice – Tarnow, Tarnow – Przemysle) viszont mindig tartalmazták az ülésszámot is, külön helyjegy nélkül.
Ebből azt gondolom, hogy akkor van gond a helyjegy vásárlással, itthon is és Lengyelországban is, ha külföldi az úti cél.
A vonat Bohuminben a cseh határállomáson menetrend szerint 40 percet áll, hogy szétszedjék, és egyik fele Báthory expresszként Varsóba megy tovább. Visszafelé is itt egyesítik a két vonatot.
Katowice és Ostrava városok nagy ipari múltjuk ellenére is kellemes meglepetést okoztak, van óvárosuk és műemlékeik is. Prerov igazából a vára, és terei miatt volt érdekes. A várban van a kiállításokban gazdag Komensky múzeum, amit nagyon érdemes megnézni. Az út 5 napos volt, szállással Katowice, Tarnow, Przemysl és Ostrava városokban.
Röviden a vonatozás előnyeiről, hátrányairól, költségeiről. Előnyök a kényelem, férőhely, nincs vezetés felelőssége, parkolási nehézségek. Hátrányok, hogy többet kell gyalogolni, bőröndöt húzni, vannak várakozási idők, és kevesebb látnivaló fér egy napba.
Költségek: az utazás költsége a félárújegyekkel és helyjegyekkel ötödébe került, mint autóval került volna.
Pár szó a vasúti vágányok állapotáról. A legrosszabb a szlovák szakasz Szob és Sturovo (Párkány) között. Utána már elfogadható. A cseh pályaszakaszok jobbak voltak, mint a szlovákok, a lengyel szakaszok még jobbak voltak, mint a cseh szakaszok. A 120 – 160 km/h sebességű szakaszokon simán haladtunk az adott sebességgel, még a kitérőkön is. Szerintem több forrást (létszám, anyag, gépek) biztosítanak a karbantartásra, mint nálunk. A városok, még az aluljárók is tiszták, graffiti mentesek voltak. A parkokban a füvet azonban sok helyen nem nyírták. Méhlegelő?
Leginkább Tarnow tetszett (a főtér közepén a régi városháza nagyon jó múzeum).
Przemysl az ukrán határtól 10 km-re már szegényesebb, de történelme miatt érdekes volt. Nagy Kázmér vára szintén.
Végül Tarnow és Przemysl magyar vonatkozásának ismertetése (a Wikipédiából):
Józef Zachariasz Bem, magyarosan Bem József, muszlim nevén Murád (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel származású magyar honvéd altábornagy, majd oszmán pasa, „a székelyek Bem apója”.
Életpályája:
Származása, lengyel katonai pályája
Cseh eredetű lengyel nemesi családba született. Tanulmányait Krakkóban, majd 1809-től a varsói Tüzér és Műszaki Iskolán folytatta. Napóleon francia császár 1812-es oroszországi hadjáratában tüzérhadnagyként vett részt. Gdańsk védelméért francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Kongresszusi Lengyelország (Lengyel Királyság) hadseregébe. Tüzérszázadosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott. Nyíltsága kemény büntetésekhez vezetett, míg I. Sándor cár halála után az orosz–lengyel szolgálatot végül elhagyhatta.
Részt vett a novemberi felkelésben. 1831 elején – őrnagyként – egy lovasüteg parancsnoka lett. Az osztrolenkai csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz hadsereget feltartóztatta, időt nyerve a lengyel hadtest újrarendeződésére, de a vereséget így sem sikerült elkerülniük. Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Két hónappal később már tábornok volt, neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel szabadságharc bukása után megszervezte, hogy a nagy emigráció (Wielka Emigracja) keretében a felkelésben részt vett 5000 fő Franciaországba meneküljön, s maga is Párizsba emigrált. Itt megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.
Magyarországon
1848 szeptemberében egy lengyel–horvát légió felállításának tervével Magyarországra akart utazni, de az október 6-ai forradalom Bécsben érte. Wenzel Messenhauser rábeszélésére vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát. A város eleste után álruhában Magyarországra szökött. Pozsonyban felajánlotta szolgálatait Kossuth Lajosnak, aki a schwechati vereség után visszavonulóban levő magyar csapatok főparancsnokává akarta kinevezni. Bem – attól tartva, hogy a magyar tisztek nem fogadnák el az idegen parancsnokot – elhárította a megbízást, így december 1-jén az erdélyi hadsereg parancsnoka lett. 3-án jelentkezett szolgálattételre Kossuthnál, aki – mivel szabad parancsnoki poszt akkor nem volt – a Nagyszombatban állomásozó Guyon Richárd dandárjához rendelte tanácsadóként. Nemsokára azonban visszatért Pestre, ahol ekkor már Wysocki József irányításával folyt a lengyel légió megszervezése. Bem még párizsi emigrációja során került ellenséges viszonyba a Lengyel Demokrata Társaság tagjaival, ezért a lengyel légió tagjai is ellenségesen fogadták. Az ellentét odáig mélyült, hogy egy lengyel önkéntes (Ksawery Franciszek Kołodziejski) merényletet kísérelt meg Bem ellen. Az indulatos vitákkal járó ellentétet Kossuth úgy próbálta feloldani, hogy a feleket elvezényelte a fővárosból.
Az erdélyi hadjárat
Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult – a Csucsai-szorosnál álló – erdélyi hadsereget (tavasztól VI. honvéd hadtest), majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve, ellentámadásba ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét. Januárban Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan mozzanattal Puchner háta mögé került, és január 21-én megkísérelte elfoglalni Nagyszebent, de a csatában a császáriak visszaverték.
- január végén Puchner követelésére a román és szász nemzeti tanácsok beleegyeztek a Havasalföldön állomásozó orosz cári erők behívásába. Lüders csapatai február 4-én – jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt – benyomultak Erdélybe, így Bem csapatait bekerítés fenyegette. A vízaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között Bem seregei súlyos vereségeket szenvedtek, bár csapatainak maradékával ki tudott csúszni a kialakuló gyűrűből.[1][3][4]
Erősítésekhez jutva Bem már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák–orosz haderőt, és ismét Székelyföldre vonult. A Piskinél vívott csatában és a győzelemben, akárcsak Szeben városának március 11-ei bevételében, döntő szerep hárult a Gál Sándor ezredes által, az első székely határőrezredből a Bem táborába vezényelt három csíki zászlóaljnak. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.
A második orosz beavatkozás megindulása, 1849. június 19. után Bem kezdetben sikerrel lassította Alekszandr Lüders és Magnus Grotenhjelm csapatainak előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve, július 31-én azonban a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott.
Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeiben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau táborszernagy csapatai teljesen szétverték. A csatában egy ágyúgolyótól megbokrosodott lova levetette a hátáról, a balesetben eltört a kulcscsontja.
Bem sokat tett a magyar–román megbékélésért, az irreguláris csapatok kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megelőznie. 1849 tavaszán megállapodott az addig az osztrákokat támogató, legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodást azonban Hatvani Imre szabadcsapatának egy rosszul időzített akciója miatt a románok sem tartották be. Vezérkari főnöke Czetz János tábornok, egyik segédtisztje pedig őrnagyi rendfokozattal Petőfi volt. Petőfi – a fegyelemsértési ügyében elmarasztalt költő – vágyott az erdélyi hadseregben harcolni, a Debrecenben tartózkodó Kossuthhoz írt levelében így fogalmazott: „gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”.
A szabadságharc leverése után
1849 augusztusában Bem az Oszmán Birodalomba menekült. Az orosz kormány a menekültek kiadását követelte Isztambultól, amire a köztük kötött legutolsó békeszerződés miatt az Oszmán Birodalom kötelezettséget vállalt – kivéve, ha a menekült áttért az iszlám vallásra.
A lengyel hazafiak egy közeledő orosz–török háborúban reménykedtek. Az emigráns tisztek szívesen részt vettek volna ebben a törökök oldalán, de ehhez fel kellett venniük az iszlám vallást. A magyar és lengyel emigránsok körében nagy vita bontakozott ki erről. Kossuth Lajos, és Mészáros Lázár is ellenezte ezt, Bem azonban – Guyon Richárddal, Kmety Györggyel és mintegy 216 magyar, 7 lengyel és 15 olasz társával együtt – gyakorlati alapon foglalt állást és áttért az iszlámra, felvette a Murád (Murat) nevet.
Háborúra azonban mégsem került sor. Az adott helyzetben a brit kormányzat is ez ellen dolgozott. Az oszmán kormány az újdonsült Murád pasát az oroszoktól távoli, a mai Szíria területén fekvő Aleppóba internálta. Itt először egy helyi arabokból felállítandó ezred tervével foglalkozott, utána salétrom és lőpor gyártásával kísérletezett. 1850 októberében egy népes arab rablócsapat támadta meg a várost, és az oszmán hatóságok őt bízták meg a védelem irányításával. A Bem által irányított kitűnő tüzérség súlyos vereséget mért az ostromlókra.
Bem egészsége azonban rohamosan hanyatlott, valószínűleg maláriás láz okozta halálát. 1850. december 10-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” Muszlimként az oszmán kormányzat temettette el. Temetésén Kerim basa, a katonai parancsnok, a francia és angol konzul, sok tiszt és rengeteg katona volt jelen.
Bem maradványait 1929-ben szállították Lengyelországba. Állítólag vallási okokból nem lehetett „a keresztény lengyel földben elhantolni, ezért egy kőszarkofágban helyezték el, amelyet hat oszlop tart a magasban a városi park kis tavának szigetén.
A Przemysl erőd (a wikipédiából):
A Przemyśl erőd egyike Európa három legnagyobb erődjének (Antwerpen és Verdun után). Építése a krími háború idején (1853 – 1856) kezdődött meg, amikor megromlott a viszony Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia között.
Az erőd építése
1772-ben Lengyelország első felosztása Galíciát a Habsburg Birodalomnak (1804 után Osztrák Császárság) juttatta. A Galicia és Lodoméria hercegségnek nevezett terület politikai és katonai szempontból is fontossá vált. Ausztria és Oroszország viszonyának rosszabbodása – különösen a krími háború után – kikényszerítette a galíciai városok megerősítését. Galícia annektálása után a Haditanács állami erődítő bizottságot hozott létre, az pedig tiszti csoportot nevezett ki az erődök építéséhez legjobban megfelelő helyek kiválasztására. A következő helységeket vizsgálták meg: Sztrij, Lvov, Andrychów, Zalescsiki és Przemyśl. Przemyślt, ami abban az időben tíz-egynéhány-ezer lakosú kisváros volt, nem az első helyre rangsorolták, de ezt a városkát támogatta Emmerlich Blagojevič, a vezérkar főkvártélymesterségének őrnagya, aki kitűnő lehetőséget látott „a San folyó két partján fekvő Przemyśl, mint galíciai fő védelmi terület megerősítésére, amely a magyarországi útvonalakat védené”. Rövidesen támogatta Przemyśl jelölését Károly főherceg, valamint János főherceg hadmérnökségének igazgatója is, aki elismerte, hogy „a hely, amely négy fontos útvonal csomópontjában fekszik, nem rendelkezik semmilyen stratégiai fontossággal. Mégis politikai okokból – ha nem akarjuk átadni ezt a provinciát és erős pozíciót akarunk – javaslom, erősítsük meg”. Ilyen módon nyújtották be a javaslatot erőd építésére Przemyślben Ferenc József császárnak, aki már 1871-ben úgy döntött, hogy kezdjék el az építkezést.
Az erőd tervezését 1873-ban fejezték be. Az építés költségeit először 24 millió forintra becsülték, az építési időt pedig 24 évre.
Maguknak az erődöknek az építésén kívül más objektumok építését is megkezdték, melyek szükségesek voltak az erőd fenntartásához és felfegyverzéséhez, például lakóházakat, barakkokat, istállókat és pékségeket. Mindez a város hatalmas fejlődéséhez vezetett.
Az első gyakorlatokat a még be nem fejezett várban 1892-ben és 1896-ban tartották. Ezek lehetővé tették, hogy néhány erődítés pozícióján javítsanak. Pénzügyi okokból az erőd építése soha nem fejeződött be teljesen. 1914-ben Przemyślnek három védelmi vonala volt, de a pénzeszközök hiánya miatt csak a belső gyűrű volt megfelelően előkészítve.
Az erőd állapota a háború kitörése előtt
Az első világháború kitörése napján a külső gyűrű kerülete 45 km volt, és 17 főbb erődítményből állt. Ezen kívül 14 állandó ágyúállás, állandó futóárok és 2 állandó gyalogsági bázis volt.
A belső védelmi rendszer 21 erődítményből állt. A háború kitörésének napján az erődben 128 ezer fős helyőrség, 14 500 ló, 1022 ágyú és 4000 kocsi volt. A tényleges háborús készenlétet a tervezett 75%-ára becsülték. Az előkészületek hiányosságai (a pénzügyi problémák mellett) az építés elhúzódására és az építkezési munkák gyakori megszakítására volt visszavezethető. A „mindenfajta lövedékkel szembeni ellenállás”-ra mindössze 12 erődöt értékeltek, a többiek csak az egyes gránátok becsapódása ellen védtek.
További biztosítást jelentettek a drótakadályok, az aknamezők és a gyalogság elleni árkok. Tekintettel ezeknek a biztosításoknak a rossz állapotára, 1914. augusztus 14-18 között 27 ezer munkás kezdte meg kiküszöbölni a hiányosságokat és a hézagokat, hozzáépítve többek között 7 közbenső üteget, 24 bunkert, fedett árkot és vonalat a gyalogságnak, több ezer kilométer futóárkot ástak és új aknamezőket telepítettek. Kiegészítésül 714 ágyút, 52 tarackot, 95 mozsarat és 72 géppuskát szállítottak Przemyślbe. A harcok megkezdése után a legénység létszáma kb. 131 ezer főre, a lovak száma 21 ezer darabra nőtt.
Przemyśl ostromai
Az erődöt összesen háromszor ostromolták meg:
• Przemyśl első ostroma 1914. szeptember 17-én kezdődött, és orosz vereséggel végződött.
• Przemyśl második ostroma 1914. november 2-án kezdődött, és orosz győzelemmel végződött.
• Przemyśl harmadik ostroma 1915. május 31-étől osztrák–magyar és német csapatok támadták az erődöt, amelyet június 3-án foglaltak vissza.
Az erőd ma
1968-ban a lerombolt és szétlőtt erődöket védett katonai építészeti emlékekké nyilvánították. 1997-ben Przemyślt bevonták a katonai épületek megőrzésének és konzerválásának országos programjába. Az erődök mentén jelenleg feketével jelzett turistaösvény vezet. Az erődök maradványainak bejárása igen időigényes, teljességgel szinte lehetetlen. Az új. modern Przemysl Nemzeti Múzeum az erődrendszerről sok információval szolgál. Mi a belvároshoz legközelebb lévő Alsó Sanok Kapunál kezdtük, és ehhez térképünk is volt. Végül csak falakat és egy-két bunkert, őrhelyet tekintettem meg. Nagy Kázmér várát a városban érdemesebb megnézni.
Magyar vonatkozások
A Przemyśl erőd védelménél sok magyar katona is elesett. Emlékükre állították a Margit híd budai hídfőjénél azt az emlékművet, Sződy Szilárd munkáját, amely egy erődítést eltaposó üvöltő oroszlán bronzszobra, alatta egyszerűen a „Przemyśl” felirat. Gyóni Géza költő is az erőd védői között szolgált. Megrázó verseinek témája a katonák mérhetetlen szenvedése és a háború értelmetlensége. A Fővárosi Közgyűlés 2011. szeptember 28-i rendes ülésén hozott határozata alapján a szobor körüli park a költő nevét viseli.
Przemyśl első ostroma 1914. szeptember 17-én kezdődött meg az Orosz Birodalom által.
Előzmények
A második lembergi csata után az osztrák–magyar hadsereg új hadrendben állt fel mégpedig, hogy balszárnyával Krakkóra, jobbszárnyával pedig Przemyśl erősségére támaszkodott. Ezt az állást annak érdekében vette fel a Monarchia, hogy nyugodtan bevárhassa a német csapatokat, akikkel közös hadműveletre készült. Később a jobbszárnyon Prezmyślben állomásozó sereget nyugatabbra küldték, a balszárnyon harcolók tehermentesítésére. A Lembergnél (szeptember 6-án) majd Rawa Ruskánál (szeptember 11-én) elszenvedett vereség után az osztrák legfelső parancsnokság szeptember 12-én parancsot adott a 2., 3., és 4. hadseregnek a San vonalához való visszavonulásra Przemyślen keresztül. Az erőd azt a feladatot kapta, hogy felfogja az orosz támadásokat és biztosítsa az osztrák–magyar hadak visszavonulását.
Az erőd állapota
Az első világháború kitörése napján a külső gyűrű kerülete 45 km hosszú volt és 17 főbb erődítményből, illetve nagyobb bunkerből állt. Ezen kívül 14 állandó ágyúállás, állandó futóárok és 2 állandó gyalogsági bázis volt. A belső védelmi rendszer 21 erődítményből állt. A háború kitörésének napján az erődben 128 ezer fős helyőrség, 14,5 ezer ló, 1022 ágyú és 4 ezer kocsi volt. Az előkészületek hiányosságai (a pénzügyi problémák mellett) az építés túl hosszú ciklusára és az építkezési munkák gyakori megszakítására voltak visszavezethetők. A „mindenfajta lövedékkel szembeni ellenállás”-ra mindössze 12 erődöt értékeltek, a többiek csak az egyes gránátok becsapódása ellen védtek.
További biztosítást jelentettek a drótakadályok, az aknamezők és a gyalogság elleni árkok. Tekintettel ezeknek a biztosításoknak a rossz állapotára, 1914. augusztus 14-18 között 27 ezer munkás kezdte meg kiküszöbölni a hiányosságokat és a hézagokat, hozzáépítve többek között 7 közbenső üteget, 24 bunkert, fedett árkot és vonalat a gyalogságnak, 200 új działobitni. több ezer kilométer futóárkot ástak és új aknamezőket telepítettek. kiegészítésül 714 ágyút, 52 tarackot, 95 mozsarat és 72 géppuskát szállítottak Przemyślbe. A harcok megkezdése után a legénység létszáma kb. 131 ezer főre, a lovak száma 21 ezer darabra nőtt. De ez mind szinte hiába volt, mert az ágyúk nagy része nem felelt meg a kor vívmányainak, illetve rendkívül kevés volt a géppuska.
Az ostrom, az erőd körülzárása
Kuzmanek Hermann, az erőd parancsnoka első lépésként eltávolíttatott minden megbízhatatlan elemet a várból. Szeptember 17-én pedig elrendelte mindazoknak az eltávolítását, akik nem tudták igazolni, hogy a maguk számára legalább három hónapra elegendő élelemmel rendelkeznek. Az erőd körül elterülő területet láthatóvá kellett tenni, ezért Kuzmanek parancsára a környező erdőket kiirtották. A felszabaduló területen rengeteg drótsövényt, farkasvermet, aknát és egyéb csapdát helyeztek el. Az erőd mind egészségügyi, mind katonai szempontból megfelelőnek tűnt, több hónapra elegendő élelemmel és több kórházzal rendelkezett. Bár az oroszok szoros gyűrűt vontak köréje, az erősségben levők teljességgel mégsem voltak elzárva a külvilágtól, mert távíró útján állandóan érintkezhettek a főhadiszállással és a német marconi állomásokkal.
Az orosz csapatok megérkeztek az erőd alá és szoros gyűrűt vontak a védelmi állások köré. Dimitrijev tábornok, az orosz hadsereg vezetője, megpróbálkozott harc nélkül elfoglalni a várat, ezért levelet írt Kuzmaneknak, amelyben a vár átadásáról akart tárgyalni vele. Az erőd parancsnokának válasza mindössze néhány szóból állt: „Parancsnok Úr! Méltóságomon alulinak tartom, hogy szégyenletes föltevésére érdemleges választ adjak. A przemysli vár parancsnoka.” Az orosz parancsnok a választ megkapva azonnal rohamra indította csapatait.
Orosz rohamok
Az ostrom 1914. szeptember 17-én kezdődött. 91 800 orosz katona vett benne részt, 133 tiszt vezetése alatt. A rohamot Scserbacsov tárbornok vezette. Október 3-án megtámadták az erőd keleti részét, vagyis a XIV Hurko, a XV. Borek, a IV. Optyń, a I/2. Bykow, a I/3. Pleszowice, a I/4. Maruszka Las, a I/5. Popowice, és az I/6. Dziewięczyce erődöt. Az I/1. Łysiczka erődön kívül egyiket sem sikerült bevenni, melybe az oroszoknak ugyan sikerült behatolni, ám hamarosan kikergették őket a védők. Kuzmanek a vár parancsnoka későbbi visszaemlékezésében részletesen beszámolt az ostromról. Állítása szerint mikor néhány orosz zászlóalj bejutott, az erőd kapuját már csak néhány elszánt honvéd védte, akik a romok és a még ép bunkerek lőrésein keresztül tüzeltek az ellenségre. Ekkor parancsot adott az erőd tüzérségének, hogy a kapu és a rés előtti területét vegyék tűz alá, megakadályozva ezzel az oroszok beözönlését. Telefonálni akart a szomszédos erőd tüzérségének, ám ekkor a legtöbb erődöt összekötő telefonvonalak már megsemmisültek.
Október 8-án második rohamra került sor észak felől a Xa. Pruchnicka Droga, XIa. Cegielnia, XI. Duńkowiczki és XII. Żurawica erődöknél. Az oroszoknak még a lövészárkokig sem sikerült eljutniuk, azonban rettenetes veszteségeik voltak.
Eredmény
Az első ostrom 1914. október 10-én ért véget az orosz sereg vereségével. Az orosz oldalon a veszteség körülbelül 10 ezer halott, sebesült és eltűnt volt. A védők vesztesége mintegy 3–4 ezer halott volt. Svetozar Borojević tábornok később ünnepélyesen bevonult az ostromnak sikeresen ellenálló erődítménybe.
Przemyśl második ostromát 1914. november 2-án kezdte meg az Orosz Birodalom hadserege.
Története:
Előzmények
Az első ostrom 1914. október 10-én ért véget az orosz sereg vereségével. Az orosz oldalon a veszteség körülbelül 10 ezer halott, sebesült és eltűnt volt. A védők vesztesége mintegy 3–4 ezer halott volt. Svetozar Borojević tábornok később ünnepélyesen bevonult az ostromnak sikeresen ellenálló erődítménybe. A hatalmas győzelmet követően az osztrák–magyar hadvezetés mindent megtett, hogy a kimerült és lerombolt erődítményt újra harcképessé tegye. A hadvezetés és az ellátmányt szállító vonatszemélyzet minden igyekezete ellenére (egy hónap alatt 213 vonatot indítottak az erődítménybe) az erőd készleteit a kívánt időre nem tudták feltölteni. Eközben a 11. orosz hadsereg elérte a San folyó vonalát, és vészesen közel ért az erődhöz.
A csata
A második ostrom 1914. november 2-án kezdődött. Az orosz hadvezetés és a 11. hadsereg parancsnoka, Szelivanov tábornok, okulva az első ostrom alatt elkövetett hibákból, ez alkalommal nem kezdett meg azonnali rohamot az erőd elfoglalásának érdekében. Az oroszok az erődítménybe vezető utánpótlási vonalakat elvágták, így az erődítménybe nagyobb ellátmányt már nem tudtak bejuttatni, bár a 8. illetve a 11. osztrák–magyar repülőszázad pilótái rendszeresen repültek az erőd és a frontparancsnokság között az aktuális utasítások továbbítása végett.
Mivel az utánpótlási vonalakat elvágták, az erődítmény készletei lassan csökkenni kezdtek. Ráadásul beköszöntött a tél, amely 1915-ben különös erejű volt. Az élelmiszeradagok ekkor kritikusan fogyni kezdtek, mire az erődparancsnokság elrendelte a fejadagok csökkentését. Ennek eredményeként a katonák megbetegedtek, és egyre több dezertőrt jegyeztek fel. Az élelmiszer ellátmány kiegészítésének reményében a védők több mint 10 000 lovat kényszerültek levágni, ez pedig az erődben lévő lovak számának csaknem fele volt. A védők helyzete a tél vége felé már kilátástalanná vált, az élelmiszerellátás szinte megszűnt, az emberek demoralizálódtak és a védelem meggyengült. Március 17–19-én a védők egy kitörési kísérletet tettek, ám az oroszok heves védekezése és puskatüze következtében kénytelenek voltak visszavonulni az erődbe, ötezer halottat hátrahagyva. Az orosz hadsereg feladva a passzív ostromot, váratlan rohamot hajtott végre, ám az erőd gyenge védelme még csodálatos módon tartani tudta magát.
Az utolsó kitörési kísérlet kudarca után, 1915. március 21-én döntés született Przemyśl átadásáról. Az uralkodó engedélyével március 22-én hajnalban az osztrák–magyar tüzérség ellőtte minden meglévő lőszerét, hat órakor az erődöket, a raktárakat, a San hídját, a rádióállomásokat, a lövegeket felrobbantották. A lovakat lelőtték, minden használható hadianyagot, fegyvert, lőszert, járművet, telefonvonalat, vasúti berendezést megsemmisítettek, a meglévő szén-, benzin- és olajkészleteket elégették. Az átadás feltételeiről Alois Martinek ezredes, a 108. Landsturm gyalogdandár parancsnoka, valamint Ottokar Hubert alezredes, a várparancsnokság vezérkari főnöke tárgyalt Szelivanov orosz tábornokkal. Így 1915 március 23-án délelőtt az oroszok megkezdték a bevonulást a várba. A zömében magyarokból álló védőrség – 9 tábornok,[1] 93 törzs- és 2 500 főtiszt, valamint 117 000 katona, közel 120 000 fő – hadifogságba került.
Következmények
A foglyok elszállítása a cári birodalom belsejébe 1915. április 8-áig tartott.[2] Az osztrák–magyar hadifoglyokat nemzetiségek szerint választották szét és Oroszország ázsiai részeibe (Türkmenisztán, Szamarkand és Taskent) szállították. Április 2-án Przemyślbe jött II. Miklós orosz cár, hogy személyesen megtekintse az elfoglalt erődöt, valamint, hogy kitüntesse a győzteseket. A győztes ostromban részt vevő katonák öt rubelt, míg a tisztek kitüntetéseket kaptak.
A cári alakulatok nem sokáig birtokolhatták a San menti várost és lerombolt erődjeit, mivel a hadiszerencse hamarosan a központi hatalmak oldalára szegődött. Az orosz fronton átütő hadászati sikert hozó május 2-án végrehajtott gorlicei áttörés után a szövetséges német és osztrák–magyar csapatok visszafoglalták Przemyślt.[2]
Przemyśl harmadik ostroma 1915. május 31-én kezdődött meg, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Birodalom által.
Előzmények
A Galíciában zajló Gorlicei áttörés 1915. május 2. és 5. között az osztrák–magyar és német szövetséges csapatok által végrehajtott frontáttörés volt az 1915-ös tavaszi hadjárat előzményeként. Ezen akció következtében az egyesült osztrák–magyar és német csapatok sikeres áttörést hajtottak végre az Orosz Birodalom ellen. A gorlicei áttörés bár sikeres volt, nem hozta meg az összes várt eredményt, mivel Olaszország az Antant mellé állt. Ennek ellenére a Központi hatalmak ezzel meggyőzték Bulgáriát, s így az ő oldalukon lépett be a háborúba. Mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett.
A csata
A gorlicei áttörés következtében az egyesült osztrák–magyar és német csapatok gyorsan közeledtek Przemyśl erődrendszeréhez. A második ostromot követően az orosz csapatok bevonultak a szinte teljesen szétlövetett és használhatatlanná tett erődítménybe, azonban nem kezdtek hozzá az erődítmény védelmének helyreállításához. Csupán akkor kezdtek erődítéseket építeni a fontos város körül, amikor már a Központi Hatalmak csapatai a közelbe értek. Ebből a célból a védők megpróbálták a még szinte ép állapotú épületekben berendezni a védelmet. Ebből a célból felhasználták a kevésbé elpusztított erődítéseket.
Az ellenséges csapatok május 18-án vették körül az erődítményt, és május 31-én kezdődött meg az erőd ostroma. A támadó csapatok az erőd északnyugati részén összpontosították erejüket, és itt próbálták áttörni az orosz védelmet, amelyet heves tüzérségi előkészítés előzött meg. Ennek befejeződése után német részről bajor és porosz ezredek, míg osztrák–magyar részről egy lövészkülönítmény indított rohamot az orosz védelem felmorzsolására. A roham ereje visszalökte a mozsarak tüzérségi előkészítése után kitörő orosz ellentámadást a falak mögé. Ezután véres harc kezdődött, ám az orosz csapatok sorra vesztették területüket. Délután a 22. bajor ezred katonái elfoglalták az Orzechowce és a Duńkowiczki erődöt. Ezalatt az osztrák–magyar csapatok a Werner fedőnevű erődöt foglalták el, ugyanakkor megadásra kényszerítették a Zagrodnia és a Krzyż erődök védelmét. Ám az orosz csapatok a városban jelentős számú katonaságot állomásoztattak, így az erődökön való átjutás után az egyesült hadsereg katonáinak az utcai harcra felkészült orosz csapatokkal kellett szembenéznie. A városba először a bajor csapatok hatoltak be június 3-án, majd őket követte a 4. osztrák–magyar lovassági divízió. Az oroszok rendezett visszavonulásba kezdtek, felrobbantották a San folyó még ép hídjait, majd elmenekültek a városból.
- június 6-án az elfoglalt városba látogatott az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka, Frigyes főherceg.