Hello, 2019. júniusa van, és egy buszon vagyok Írországban, ahogy megtudhatod a mögöttem ülő hölgytől valahogy…miközben szeretném hallgatni még egy félórát a telefon beszélgetését, leszállunk a következő megállóban, hogy lássuk a közlekedési történelem egy egyedülálló darabját.
Mivel ma ki akarjuk találni, hogy egy ilyen kisváros Írországban miért építette meg ezt: a világ első teljesen működőképes egysínű vasútját.
AZ IDŐUTAZÓ
[Zene]
A TIM UTAZÓ
A LARTIQUE EGYSÍNŰ VASÚT
Ez itt Listowel, Kerry megyében. Ez egy aranyos történelmi város, egy szép Piac térrel, egy színes Fő utcával, egy 15. századi várral, és egy nemzetközileg elismert éves irodalmi fesztivállal.
És természetesen nem azért vagyunk itt, hogy lássuk ezeket, hanem teszünk egy 10 perces sétát a hátsó úton a város másik oldalán, mivel éppen itt 1888. február 29-én megnyitották a Listowel – Ballybunion egysínű vasutat.
Addig az egysínű vasutak főleg, mint kiállítási és próba vágányok léteztek, ez volt az első alkalom, hogy valaki épített egy valóban működő valamit, jegyekkel és utasokkal, és teherszállítással, és minden mással, amit elvárnál.
És pontosan hogyan történt, hogy Dél-nyugat Írország ezen csendes sarka készítette el a világ első egysínű vasútját? Ez egy egész jó történet.
Minden egy francia mérnökkel és feltalálóval kezdődött, neve Charles Lartigue, aki lelkes volt a korai 1880-as években.
Algériában volt, és megpróbálta kidolgozni, hogyan lehetne legjobban vasúttal átszelni a sivatagot.
Megpróbálták a hagyományos vágányt, de a síneket folyamatosan belepte a futóhomok, így Lartique előállt az egysínű vágány ötletével, felemelve a talaj fölé, kecskelábakon (x-láb), ami lehetővé tette, hogy a homokot egyenesen átfújja rajta a szél.
Ez egy nagyon egyszerű megoldás volt, és mint az összes legjobb egyszerű megoldás, azonnal létrehozott egy csomó egyéb problémát a kezdéshez.
Ez azt jelentette, hogy meg kellett tervezzen egy teljesen újfajta vonatot.
Az eredményként megvalósult mozdony, ösztönző volt.
Legyünk őszinték, úgy néz ki, mint ami akkor történne, ha fognád a „Hogyan építsünk vonatot” kézikönyvet, átküldenéd a Google Fordítón három vagy négyszer, visszafordítanád angolra, és aztán odaadnád egy idegennek.
Közben lépcsőket kellett építeni a kocsikba, hogy lehetővé tegyék, hogy az utasok átjussanak egyik oldalról a másikra. Ez elég sokszor megtörtént, mivel a kocsikat egyenletesen kellett terhelni mindkét oldalon.
Ha túl sok utas az egyik oldalról leszállt egy állomáson, akkor néhány utast a másik oldalról megkértek, hogy menjen át keresztbe, annak érdekében, hogy újra egyensúlyozzák a vonatot.
Ez azt is jelentette, hogy a peron kellett a vágány mindkét oldalán minden állomáson.
Rendszernek egy fő előnye volt, hogy nem került túl sokba megépíteni.
1886-ban Lartigue Londonba jött kipróbálni és eladni az ötletét, mint olcsó alternatíva a hagyományos vasutakkal szemben.
Körülbelül ugyanekkor, volt egy Westminsteri MP (parlamenti képviselő), aki egy kellemetlen ír volt.
A szavazó polgárok éveken át lobbiztak egy vasúti kapcsolatért, egyik dolog a másikhoz vezetett, és két évvel később a Brit politika csodájaként Írország délnyugati része kapott egy fényes új vasutat, amit speciálisan a Szaharára terveztek.
Írország kijelentette függetlenségét az Egyesült Királyságtól 1919-ben.
Most, habár ez Írország egy vidéki része, még mindig egész sok ember van itt, több mint a Szahara sivatagban.
És kiderült, hogy néhány közülük át akart kelni a lovával és kocsijával a vonal egyik oldaláról a másikra.
A probléma az, hogy amikor felemelünk egy fém vasúti pályát majdnem egy méterre a levegőbe, sokkal nehezebbé tesszük, hogy átvezessünk egy lovat és kocsit felette.
Ennek eredményeként minden útkeresztezés igényelt egy felvonóhíd-szerű szerkezetet, amit kézzel kellene üzemeltetni egy segítőnek.
Brilliánsan, a helyi hatóságok elsőbbséget adtak a közúri forgalomnak, így minden alkalommal, amikor egy farmer elhatározta, hogy átviszi a teheneit a vasútvonalon, a felvonóhídat lehajtották, és a vonatnak kellett megállnia, és várnia, amíg az utolsó tehén is átkerül a másik oldalra.
Az elágazások is bonyolultak voltak
Terveztek egy ötletes rendszert, egy hajlított sínt használva egy fordítókorongon, ami lehetővé tette a kitérő menetek beállítását, és itt láthatod a valós megoldást működés közben.
Az egyetlen probléma az ötlettel az volt, hogy félúton Ballybunion felé van egy kis lejtő (emelkedő)…
És a helyi ifjúságnak van egy olyan szokása, hogy szappant kennek a sín tetejére…
..így lehet, hogy az utasoknak ki kell szállni, és tolnia kell a vonatot, tudod…
.. ez egy fajta őrületté vált egyik ponton.
Minden, amit ma látsz Listowelben, egy helyreállítás, amit szeretettel építettek és tartanak karban a helyi önkéntesek.
Körülbelül 400 méter vágány van, és meghozták a döntést, hogy dízelt közlekedtessenek, hogy csökkentsék a költségeket. A gép egyébként pontos mása a gőzmozdonyoknak, amiket használtak, hogy közlekedjenek a vonalon.
Lehet, hogy esélyt kapsz, hogy fújd a sípot, valami, amiben még nem tudtam rossz lenni.
Az eredeti vasutat lezárták 1924-ben, soha nem lett igazán helyreállítva, miután megsérült az ír polgárháborúban, és ezzel a Lartique forgalom is eltűnt, mivel néhány ok miatt az ötletet sehol másutt nem karolták fel.
Úgy értem biztos, hogy csapás sújtotta a tervezési kérdésekkel, és az összes elszámolással. Soha nem hajtott hasznot, de az tény, hogy elérte amire szánták, hogy sikeresen közlekedjen dél-nyugat Írországban 36 éven át, anélkül, hogy egyetlen vonat is késett volna egy homokvihar miatt.
Ha szeretnéd meglátogatni a Lartique egysínű vasutat, egy jegy 6 Euróba kerül a felnőtteknek, és ez magába foglalja a belépést a múzeumba, és egy utazást a vasúton.
Megajándékoznak egy kis eredeti közlekedési örökséggel, és az önkéntesek elmondták nekem, hogy ez a hely alig keres annyi pénzt, hogy nyitva maradjon minden évben. Így kérlek ugorj be, ha kapsz egy Trax mozdonyt.
[NINCS OLYAN HELY MINT LISTOWEL]
Egy fajta misszió eljutni Listowel-be, de rajta van a fő busz útvonalon Limerick és Tralee között.
Nos, köszönöm a megtekintést, ha élvezted a videót, kérlek, csapj a like gombra, hagyjál kommentet, és fizess elő a csatornára, ha új vagy itt. Hamarosan találkozunk.
A TIM UTAZÓ 2019
Kiegészítés:
A tervező Algériában megfigyelte a tevekaravánokat, ahogy a tevék nehéz terheket vittek kosarakban a hátuk két oldalán. Ez adta az ötletet neki az A alakú kecskelábakra szerelt egysínű vasúthoz.
1881-ben Algériában 90 km egysínű vasút épült, melynek kocsijait öszvérekkel húzták.
A rendszer előnyei:
- 1 sínszálas pályát a két sínszálas helyett olcsóbb megépíteni.
- A felemelt egy sínszálas pálya a homokfúvással szemben is előnyös volt.
Hátrányai: - a járműpark egyedi és drága kialakítása,
- a járműpark kiegyensúlyozásának szükségessége, kb. ugyanannyi utas legyen mindkét oldalon
- két mozdonykazán, két vezetőfülke
- útátjárók megoldása, felemeléssel és felnyitható hidakkal
- zajos és lassú (a 15 km megtétele 40 perc volt).
Lartigue Franciaországban is épített pályát, de azt sohasem használták.
Írországban, Kerry megyében Listowel és Ballybunion között 1888. február 29-én nyitották meg a 15 km hosszú pályát, ami 36 éven át üzemelt. Ez volt a világ első személyszállító egysínű vasútja.
A vasutat 1924-ben lezárták. Egy 500 méteres szakaszt újra megnyitottak 2003-ban.
Egy új mozdonyuk van (gőzösnek kinéző, de már dízel üzemű) és két kocsi.
Üzemelteti a Lartigue Egysínű Vasút Helyreállítási Bizottság, Listowel.
Nyitva tartás májustól – szeptemberig, naponta 13:00 – 16:30.