Tudtad, hogy az első vasút Dél Amerikában ott épült meg, amit ma Georgetown-nak (Guayana) hívnak.
(Georgetown-nál folyik be a Demerara folyó az Atlanti óceánba).
Valójában a 20. század második felében a kompok és vasutak rendszere haladt Arica-ból az Essequibo folyó torkolatához, és Új Amszterdamba a Berbice folyón, de az 1970-es évek közepére az egész rendszer együttesen selejtezésre került. Miért? Maradj itt, hogy megtudd, Warren.
(Új-Amszterdam-nál folyik be a Berbice folyó az Atlanti óceánba).
[FTC]
[George Gonsalves]
Köszöntések és üdvözlégy egy másik epizódban Guayana kultúrájáról.
Ma meg fogjuk ismerni a Dél Amerika első vasútjának, a Keleti Parti Demerara vasút felemelkedésének és bukásának történetét.
[Kultúra]
De mielőtt belekezdünk, tegyél nekünk egy szívességet, nyomd le a feliratkozás gombot, és adj nekünk egy lájkot!
[1837]
Bálint napja 1837, szerelem volt a levegőben, és a valós szállítások gondolata is, és aztán Brit Guayana gyarmata. Egy cikk, amely megjelent a helyi Királyi Újságban, elsőnek javasolta az elképzelést, ami kihangsúlyozott számtalan okot a beruházásra, de az egyik kimagasló ok az ültevényesek, gyarmatosítók nyomós igénye a kézi munkaerő gépivel helyettesítésére.
[És ez miért érdekes?]
[1834]
Nos, 1834-ben a rabszolgaságot ingó vagyonként eltörölték a Brit Birodalomban. Brit Guayana agrár gyarmat lévén az esőerdőben létesült, erős bizodalom volt az elfogott afrikaiak kényszer munkaerejében, hogy fenntartsák a gyarmati klánt Guayanában.
[Lehet, hogy szótárra lesz szükséged ehhez az epizódhoz]
[Ültetvény tulajdonos]
Természetesen az ültetvény tulajdonosok nem voltak túlzottan elégedettek az egyenjogúsítási rendelettel.
A következményektől félve a Brit Parlament pénzügyi kompenzációt adott az ültevény tulajdonosoknak szerte a Brit Birodalomban, és egy 4 éves időszakot, amikor a most egyenjogúsított afrikaiaknak előírták, hogy maradjanak az egyes ültevényeken.
Ezzel elmúlt egy év, és némi változás volt a „könnyű” rabszolgaság végéig. Közben az ültetvényesek kétségbeesetten keresték a módot, hogy minimalizálják a függőségüket a kézi munkaerőtől, hogy eljuttathassák termékeiket Georgetown-ba, mivel Te is tudod, miért fizessünk egy embernek korrekt bért, amikor egyszerűen géppel helyettesíthetjük.
[Zene]
Mindenesetre a cikk megjelenését követő hónapban megalakult a Demerara vasút társaság. A társaságot létrehozták, hogy finanszírozást kapjanak a teljes üzemelésre. Akartak építeni egy vasutat Georgetown-ból Mahek-be, a keleti parton, de évek teltek el, mire az építkezés megkezdődött.
A társaság nem volt képes elég tőkét emelni a gyarmaton, mivel sok cukornád ültetvényes kijelentette, hogy közel áll a csődhöz az egyenjogúsítás eredményeként.
[Csőd]
Habár én azt gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, ha nem tudsz sikeres üzletember lenni az erdei munkaerő használata nélkül, akkor nem voltál egy jó üzletember, már a legelején.
A finanszírozás kétharmadát ehhez a projekthez biztosították a beruházók Nagy-Britanniából és Hollandiából.
[1847. március 18.]
Az építkezés a vasútvonal első szakaszain Georgetown és Besant’s között megkezdődött 1847 márciusában, és csupán két évtizeddel az első vasútvonal lefektetése után Britanniában.
[1848. november 3.]
Ezután 1848. november 3-án a vasútüzem megkezdődött a két végállomás között. A napot nagy ünneplés jellemezte Georgetown-ban, ami folytatódott még azután is, hogy az egyik vasútigazgatót halálra gázolta egy haladó vonat.
Azonban a nap keserédes hangulata egy előjele lehetett annak, aminek el kellett jönnie szinte azonnal.
A társaságot szorongatták a pénzügyi problémák.
Annyira rossz volt a helyzet, hogy a gyarmati kormánynak ki kellett szállnia számtalan esetben, mielőtt feltételezhetően elegük lett az egész játékból, és végül megvették a társaságot évtizedekkel később.
A megálló-elinduló építkezés évei után a Meheeco végállomás Helena-nál végül is elkészült 1964 augusztusában.
Ugyanabban a hónapban a vasutat formálisan is megnyitottnak nyilvánították.
35.2 kilométerre terjedt ki, és a teljes építési költséget 31.890 fontra becsülték.
[Az inflációval számítva 1864-től 2018-ig: 39.176.293 font]
[1890]
A vasút azonnali siker volt a vonal mentén élő lakosok számára. Meghallva, hogy az igények nőnek, 1890-ben a kormány engedélyt adott a Demerara Vasút Társaságnak, hogy kibővítse a vasútvonalat Meheeco-tól Rosen Ignol-ig, és megépítsen egy másik vonalat Reading Hoop és Tution között, Cimarron folyó nyugat Atlanti óceáni partján. A Rosen-i bővítés 1897-ben kezdődött, és három évbe telt befejezni. A végállomás a komp-dokkoknál volt a Berbice folyó nyugati partján. Ez elősegített egy könnyű kapcsolatot a gőzös komppal New Amszterdam-ba, és mint bővítés az ültetvények és falvak Burpies megyében, valamint a vasútvonal számára a fővárostól nyugatra.
[Egy nagyon szívélyes üdvözlégy Dery-nek]
A neve Demerara – Essequibo vasút lett (A két folyó neve után). A vasút első szakaszát 1900-ban fektették le Vreed-en-Hoop és Greenwich Park között, és később kibővítették Parika In-ig 1914-ben.
A Demerara Vasút Társaságot később eladták a kormánynak 1922-ben.
[Régi, jó, állami tulajdonú vállalkozás]
[Mi ment valószínűleg rosszul?]
Abban az időben, amikor sok közút volt homokzátonyon, a vasút egy megbízható, ámbár lassú közlekedési eszközt kínált a tengerparti sáv sok lakosának, a falvak elkezdtek növekedni a vasútvonalak körül, ahogy ezt minden egyes falu gazdasága is tette, amelynek hozzáférése volt a vasúthoz.
Azonban ahogy a vonat végig pöfögött, bele a 20. századba, elkezdte mutatni a korosodás jeleit.
A rendszer gőzmozdonyokat használt az 1950-es évekig, amik szenvedtek a gyenge karbantartástól.
[Közlekedési és Kikötők Főosztály, Központi Műhely]
Ez ösztönözte a gyarmati kormányt, hogy tanulmányozza a rendszer korszerűsítésének megvalósíthatósági tervét.
Az feltárta, hogy a költségek font sterling milliókra rúgnának.
1965-re a gyarmati kormány már lemondott a korszerűsítésről, mivel túl drága.
A függetlenség után a költség a rendszer fenntartására tovább emelkedett, és ez egybeesett a közutak növekedésével Guayana-ban, és a viszonylag alacsony üzemanyag költségekkel.
A pénzügyi helyzetet tarthatatlannak találva, Guayana miniszterelnöke Forbes Burnham elhatározta, hogy lezárja a Georgetown – Road Signal vasútvonalat 1972-ben. Így járt egy második vasútvonal, a Demerara-Essequibo vasút két évvel később 1974-ben lett lezárva.
Érdekességképpen Burnham szinte azonnal megbánta a döntését, ahogy az olaj krízis megkezdődött 1973 októberében. Az olaj költsége magasra ugrott ennél a pontnál, az ország kényszerítve lett, hogy küzdjön a korlátozott közlekedéssel az utakon, hogy eljusson valahonnan valahova.
Ha elmész keresni az elhagyott vasutakat Georgetown-ban, nem fogod megtalálni, már régen kiásták azokat.
Azonban a töltés a Demerara – Mihika vonal számára még mindég létezik, a vonal nagy része aszfalttal leburkolásra került.
Az utat „Vasúti töltés”-nek hívják. A rozsdásodó vasúti hidak még mindég megtalálhatók, csendesen áthidalják a Prairie (Préri) és Mihika folyókat. A Lamashtu végállomást Georgetown-ban depóként használja a Köz-Infrastruktúra Minisztériuma, ez egyike a Guayana-i vasút néhány túlélő épületének, azonban a legeltörölhetetlenebb jelek sok Guayana-i lakos gyerekkori emlékeiben maradtak meg.
Nos, ez a története Dél-amerika első vasútjának a Keleti Parti Demerara vasútnak.
Van olyan témád, amivel foglalkoznunk kellene a következő heti epizódban?
Tudasd velünk a lenti kommentekben, és győződj meg róla, hogy lájkoltad az oldalunkat a facebook-on további információkért Guayana-ról, és aztán tedd ezt a kultúráért!
[A kultúráért]